2010. december 2., csütörtök

Mimolette



A sajtok eredetét illetően megtörténik néha, hogy a franciák vitába keverednek más népekkel... néha. Néha a svájciakkal, néha a németekkel, angolokkal, meg gyakorlatilag bárkivel aki sajtot készít. Így van ez a Mimolette esetében is. Egyesek azt állítják, hogy a sajt receptjét hollandoktól lopták, mások azt, hogy ez a sajt mindig is létezett Franciaországban. Hogy melyik vélemény kié, erre gondolom nem kell kitérnem, de nekünk meg mindegy is, vitatkozzanak csak, addig mi élvezzük a sajtokat, hiszen nekünk egészen biztosan nincs velük semmi vitatkoznivalónk ezen a téren.

A Mimolette, másnéven Boule de Lille, tehéntejből készül, hagyományosan Franciaország északi részén, Lille tartományban, ahol az emberek a Francia nyelvet olyan tájszólással képesek beszélni, hogy az egyéb franciák számára szinte érthetetlen. Ezt hívják söttöminek, és aki látta az "Isten hozott az Isten háta mögött" című filmet, az tudja miről beszélek, a többieknek meg javasolt a megtekintése, mert tényleg szórakoztató.

Mai hősünk neve a szokástól eltérően nem származási helyére utal, hanem állagára, ami annyit tesz: félig puha. Nem meglepő tehát, hogy egy félkemény sajtról van szó, ami viszont az idő és az érés előrehaladtával egyre keményebbé válik. A Mimolette kb. 2 kg-os darabokban kerül forgalomba, gömböc alakú, kérge szürkés-narancsos színű, felszíne akár egy kisbolygó, vagy szikla. Narancsos színét egy természetes színezéknek, az achiote-nak köszönheti. Íze enyhén sós, érett, állaga korától függően félkemény és rugalmas, valamint a kemény, porrózus között változhat. Illata nem különösebben orrfacsaró, de természetesen minél öregebb, annál edzettebb szaglószerv kell hozzá.

Kor alapján 4 féle Mimolette-t különböztetünk meg:

Fiatal: 3 hónapos
Közepes: 6 hónapos
Öreg: 12 hónapos
Extra öreg: 24 hónapos

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése